Ösztöndíjak, pályázatok

Pályázat doktori (PhD) képzésre

A Szent István Egyetem pályázatot hirdet doktori képzésre (PhD) a tudományos életpálya iránt elkötelezett végzős, vagy egyetemet végzett jelentkezők számára a doktori iskoláiba.

Témák a www.doktori.hu honlapon.

Tudományos kutatási témára és képzésre pályázhatnak azon agrár-, kertész-, élelmiszer-, tájépítész-, erdő-, gépész-, vegyész-, építő-, építész és villamosmérnökök, állatorvosok, biológusok, közgazdászok, jogászok – illetve egyéb MSc/MA végzettségűek, akik

  • legalább jó rendű egyetemi diplomával (három évnél régebben végzettek esetében ez nem kritérium),
  • a tudományterületen használatos világnyelvből legalább középfokú („C” vagy „B2”) típusú nyelvvizsgával,
  • a doktori iskola által meghatározott tudományos előélettel rendelkeznek.

A pályázat beadásának határideje: 2020. május 29.

A jelentkezések on-line módon történnek!

További részletek: https://szie.hu/Doktori_kepzes_es_Habilitacio/palyazat


 

Kedves Fiatal!

A korábban meghirdetett, mentoráltaknak szóló programunk jelentkezési határidejét meghosszabbítottuk! 

A Nemzeti Tehetség Központ ismét összehozza a tehetségeket. Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik ötleteket és támogatást várnak tanulmányaikhoz, terveikhez. Ha megfelelő személyeket választunk arra, hogy szakmai utunkon kísérjenek minket, olyan értékekkel gazdagodhatunk, amelyek megszerzésére más módon nincs lehetőségünk.

Ma már egyre gyakoribb, hogy valaki mentort keres maga mellé: kiválasztja azt, akitől örömmel tanulna, és elfogadná a tanácsait. Bár a segítség mindig sokat jelent, nem mindegy, hogy ki és miben tud számodra igazi támogatást nyújtani. Mielőtt mentort választanál, tisztában kell lenned azzal, hogy a mentorálás kölcsönös elköteleződés. Ha jól működik, nemcsak kapsz, hanem adsz is. Ötleteid, kérdéseid, kételyeid a mentor számára is sokat jelentenek.

Az összefogás és a pozitív gondolkodás különösen fontos a nehéz időszakokban, így jelen helyzetünkben is, amikor közös biztonságunk és egészségünk érdekében otthonainkba kényszerülünk. Most még inkább szükség van arra, hogy tudatosan gondolkodjunk a jövőnkről.
A tehetség az egyik legértékesebb nemzeti vagyon, fontos, hogy kibontakoztatása érdekében ezen a módon a nehezebb időszakokban is támogassuk azokat, akik ezt igénylik.

 Ebben igyekszünk segíteni, így jelentkezz mentoráltnak, ha:

  • érdeklődési területeiden, tanulmányi céljaid elérésében fejlődni szeretnél;
  • tanulásodban magabiztosabb, céltudatosabb és hatékonyabb szeretnél lenni;
  • megmérettetés, verseny vagy felvételi előtt állsz, és ehhez támogatásra van szükséged;
  • kell egy külső segítség/kontroll az ötleteidhez, vállalkozásodhoz;
  • szeretnél egy új programban részt venni és egy dinamikus közösség tagja lenni.

 Mit várunk a mentoráltaktól?

 

  • Működj együtt aktívan a kiválasztott mentoroddal.
  • Hetente vegyél részt egy mentor-mentorált beszélgetésen. Ez az alkalom megvalósulhat online formában is.
  • A program zárásakor vegyél részt a programot értékelő online konferencián, és írásban is értékeld a mentorálási folyamatot; élményeiddel, tapasztalataiddal segíts továbbfejleszteni programunkat.

 

Megvalósítási időszak: 2020. május 18-tól szeptember 18-ig.  

Pályázati határidő: 2020. május 7. (csütörtök) 23:59.

A pályázatban a 18–35 éves korosztály vehet részt.

 

Jelentkezési folyamat:

1. Küldj egy bemutatkozó levelet a tehetsegbarat@nemzetitehetsegkozpont.hu címre! Leveledben jelölj meg legalább három mentort, akivel szívesen dolgoznál együtt!

 (A pályázat benyújtása során előnyt élveznek azok, akik korábban NFTÖ ösztöndíjban részesültek vagy valamely tehetséggondozó programban vettek részt.)

A mentorok bemutatkozását a „Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjas vagyok” (https://www.facebook.com/NFTosztondijasvagyok/) oldal „Mentorok bemutatkozása” albumában találod. A jelentkezők közül a motivációs levelek alapján
24 mentoráltat válogatunk ki.

2. Kérjük, hogy végül töltsd ki a lenti gombbal indítható jelentkezési lapot!

Jelentkezésed előre is köszönjük!

Üdvözlettel,

Dr. Lantos Krisztina
ügyvezető
Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft.

JELENTKEZEM

 


 

Felhívás a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Megjelent az Emberi Erőforrások Minisztériuma által koordinált Nemzeti Tehetség Program 2020/2021-es tanévre szóló 22 nyílt pályázatának - köztük a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjnak - felhívása az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) oldalán, a www.emet.gov.hu címen.

A szaktárca hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint lényeges változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy ebben az évben a pályázatok beadására 30 helyett 60 nap áll az érdeklődők rendelkezésére, valamint, hogy 2020. szeptember 1-je előtt a pályázatok ütemtervébe nem tervezhető csoportos tehetségsegítő program, rendezvény, külföldi utazás vagy több tehetség személyes jelenlétét igénylő aktivitás.

A Nemzeti Tehetség Program 2019-2020-as tanévre szóló pályázatainak megvalósítási határideje - a koronavírus-járványra tekintettel - 2020. december 31-re módosítható, ha a támogatott szerződésmódosítást kezdeményez az EMET-nél.

Ha a 2019. évi támogatottak módosítanának a határidőn, figyelniük szükséges arra, hogy ha a 2020/21-es tanévben is fut támogatott programjuk, úgy a 2020. őszi félév során párhuzamosan zajló programjaikat szakmai és pénzügyi szempontból is egymástól elkülönítetten valósítsák meg - hívták fel a figyelmet.

A közleményben hangsúlyozták: a magyar kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek és családjaiknak támogatása. A Nemzeti Tehetség Program az adófizetők "második" 1 százalékának felajánlásából és központi költségvetési támogatásból működik, amelynek köszönhetően évente mintegy 350 ezer fiatal kapcsolódhat be a tehetséggondozási programokba. A program ebben az évben is várja az szja- felajánlásokat a 1823-as technikai számon.

Részletes információk a Nemzeti Tehetség Program online felületein a www.nemzetitehetsegprogram.hu weboldalon és a közösségi médiában a www.facebook.com/1823.hu, valamint a www.instagram.com/nemzetitehetsegprogram oldalakon olvashatók.

 


 

FELHÍVÁS: Az Év Projektmenedzsment Diplomamunkája Pályázat 2020

 

 

Pályázati kiírás Az Év Projektmenedzsment Diplomamunkája Díj 2020

  1. A Pályázat Célja
Projektmenedzsment témában készített diplomamunkákon keresztül
  • a fiatal szakemberek és munkájuk bemutatása a projektmenedzsment szakma számára
  • a fiatal szakemberek szakmai előmenetelének elősegítése
  • a projektmenedzsment szakma számára utánpótlás biztosítása
  • a projektmenedzsment kultúra fejlesztése 
  1. A Pályázat Kiírója és a Díj Adományozója
A pályázat kiírója a PMI Budapest, Magyar Tagozat a Project Management Institute Magyar szervezete
Együttműködő partnerei a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) Projektmenedzsment Szakosztálya és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ).
  1. Kik Pályázhatnak?
Az Év Projektmenedzsment Diplomamunkája Díjra pályázhatnak mindazok, akik bármely felsőoktatási intézményben a pályázati időszakot megelőző két tanév (akadémiai év) bármelyike során benyújtották és sikeresen megvédték magyar vagy angol nyelvű, projektmenedzsment témájú BSc/BA, MSc/MA dolgozatukat, ahol projektmenedzsment módszereket és eszközöket alkalmaztak, illetve projektmenedzsment módszertan elméleti és gyakorlati tartalmakat, eredményeket mutattak be.
  1. Miért Érdemes Pályázni?
Az Év Projektmenedzsment Diplomamunkája pályázat díj nyertese:
  • elnyeri a projektmenedzsment szakma által elismert az „Év Projektmenedzsment Diplomamunkája” díjat, melyet ünnepélyes átadó keretében vehet át a PMI Budapest, Magyar Tagozat éves angol nyelvű Art of Projects konferenciáján,
  • ingyenes részvételi lehetőséget kap a PMI Budapest, Magyar Tagozat Art of Projects konferenciáján,
  • ingyenes részvételi lehetőséget kap a HTE szervezésében megrendezendő PM Fórum projektmenedzsment konferencián,
  • bemutatkozási lehetőséget kap a PMI Budapest, Magyar Tagozat honlapján.
  • az első három legjobbnak ítélt dolgozat szerzője a Kiírók elismerő oklevelén túl választhat egy, a pmi.org gondozásában megjelent szakkönyvet és ingyenes részvételi lehetőséget kap a Körkapcsolás rendezvényen a PMSZ felajánlásával.
  • az első három helyezett konzulensének díja: egy tetszőlegesen választott, a pmi.org gondozásában megjelent szakkönyv.
  • lehetőség a PMI Budapest honlapján való megjelenésre egy rövid (nagyjából 2 oldalas) szakmai cikkel, mely a pályamunka bemutatását tartalmazza
  • lehetőség a pályamunkákból készített kiadványban való megjelenésre egy, a diplomamunkából készített 15-20 oldalas kivonat megírásával
  • lehetőség a diplomadolgozat publikálására a projektvezetői közösség számára a PMI Budapest Chapter honlapján 
  1. A pályázat Lebonyolításának Menete:
5.1 pályázati dokumentáció
Pályázni az alábbi dokumentumok együttes benyújtásával lehet:
  • szakdolgozattal vagy diplomamunkával megegyező dokumentum PDF formátumban;
  • szakdolgozat vagy diplomamunka egyoldalas kivonata (amennyiben a dolgozat nem tartalmaz ilyen összefoglalót);
  • kitöltött pályázati adatlap;
  • opcionálisan csatolható a konzulens ajánlása, illetve a bírálatok.
A pályázati anyagot 2020. június 15-ig kérjük benyújatni elektonikusan ezen az űrlapon!
 
5.2 Pályázat elbírálása, az Elbírálás szempontrendszere

Az elbírálás külön történik Ba/BSc és Ma/MSc kategóriákban.
A munkákat a PMI Budapest, Magyar Tagozat által delegált elnök vezetésével a PMI Budapest Magyar Tagozat, a HTE és a PMSZ szakemberei bírálják el az alábbi szempontrendszer szerint:

  • a projektmenedzsment relevancia mértéke
  • a dolgozat témája és célja
  • elméleti és irodalmi ismeretek alkalmazása
  • adatgyűjtés, elemzés, következtetések és javaslatok
  • szerkezet és forma

5.3 Eredményhirdetés

Az eredményhirdetésre a PMI Budapest, Magyar Tagozat 2020.11.05-én megrendezésre kerülő Art of Projects konferencián, a projektmenedzsment közösség jelenlétében kerül sor. 
 
További kérdés esetén az alábbi e-mail címen állunk az érdeklődők rendelkezésére: kepzes@pmi.hu
 
Sikeres pályázást kívánunk!

Copyright © 2020 PMI Budapest, Magyar Tagozat, All rights reserved.

 

Pályázati felhívás Dimény Imre Ösztöndíjra a 2019/2020. tanévre

Pályázati felhívás Dimény Imre Ösztöndíjra a 2019/2020. tanévre

Benyújtási határidő: 2019. november 15.

Csatolmány Méret
PDF ikon dimeny_imre_osztondij_felhivas_2019-20_1030.pdf

441.91 KB

 

Külföldi ösztöndíj lehetőségek

Erasmus+: http://osztondijak.szie.hu/erasmus

Nemzetközi kreditmobilitás: http://osztondijak.szie.hu/kreditmobilitas

Campus Mundi: http://osztondijak.szie.hu/campus-mundi

CEEPUS: http://osztondijak.szie.hu/ceepus

Egyéb külföldi ösztöndíj lehetőségek (Fulbright, Kore, Japán, EGT Norvég alap stb.):
http://osztondijak.szie.hu/egyeb

 

További ösztöndíjak és hallgatói verseny lehetőségek:

 

K&H

a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2019. február 17., 23.59 óra

 

A K&H Csoport (Kiíró – a továbbiakban: K&H) ösztöndíjpályázatot hirdet a magyarországi agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák alap-, mester- és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára.

Az ösztöndíj célja, hogy anyagi támogatással segítse az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését szem előtt tartó hallgatók tanulmányát, kutatómunkáját.

A pályázatban, három kategóriában összesen maximum 8 pályázat nyer ösztöndíjat.

A K&H a pályázat nyertesei (továbbiakban: Pályázók) számára egyszeri pénzbeli támogatást, ösztöndíjat nyújt. A pénzbeli támogatás adóvonzatát a K&H viseli.

Az ösztöndíj mértéke a kategóriák és a benyújtott pályamunkák értékelésétől függően:

a PhD hallgatók számára:

1. helyezett: 400.000 Ft

2. helyezett: 200.000 Ft

3. helyezett: 100.000 Ft

a mesterképzésen résztvevő hallgatók számára:

1. helyezett: 150.000 Ft

2. helyezett: 100.000 Ft

3. helyezett: 50.000 Ft

az alapképzésen részt vevő hallgatók számára:

2 nyertes: 100.000 - 100.000 Ft

A pályázat feltételei:

a. PhD kategóriában a pályázók a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíj pályázatra egy, a K&H által megadott témában készült, 2018. február 15. – 2019. február 15. között leadott magyar nyelvű PhD tézisfüzettel vagy egy ezzel megegyező formájú, terjedelmű és szerkezeti felépítésű, a doktori disszertáció témáját, kutatási menetét és eredményeit bemutató magyar nyelvű összefoglalóval jelentkezhetnek.

A PhD pályázóknak pályamunkájuk mellett egy maximum kétoldalas összegzést kell benyújtaniuk, amelyben bemutatják az általuk vizsgált témát, annak aktualitását, gyakorlati megvalósít hatóságát és várható eredményét és egy rövid indoklást, arról, hogy az adott tanulmány eredményei hogyan támogatják az agrárium fenntartható fejlődését. A kétoldalas összegzés mintája a következő oldalon található:

http://www.kh.hu/publish/kh/hu/khcsoport/fiatalok_oktatasa.html

b. A mesterképzésen részt vevő hallgatók a K&H a fenntartható  agráriumért ösztöndíjpályázatra egy, a K&H által megadott témában készült, 2018. február 15. – 2019. február 15. között leadott magyar nyelvű TDK dolgozattal jelentkezhetnek.

A mesterképzés kategóriában a pályázóknak a pályamunkájuk mellett egy maximum kétoldalas összegzést kell benyújtaniuk, amelyben bemutatják az általuk vizsgált témát, annak aktualitását, gyakorlati megvalósíthatóságát és várható eredményét és egy rövid indoklást, arról, hogy az adott tanulmány eredményei hogyan támogatják az agrárium fenntartható fejlődését. A kétoldalas összegzés mintája a következő oldalon található:

http://www.kh.hu/publish/kh/hu/khcsoport/fiatalok_oktatasa.html

2018-as pályázat témája PhD és mesterképzés kategóriában:

Az agrárium fenntarthatósága közgazdasági szempontból, ezen belül kiemelten az ágazatok mérethatékonysága (az egyes ágazatok bővített újratermelését lehetővé tevő minimális üzem méretek).

c. Az alapképzésen részt vevő hallgatók a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatra egy, a K&H által megadott témában készült magyar nyelvű, maximum kétoldalas szak mai dolgozat benyújtásával jelentkezhetnek. A szakmai dolgozatnak nincsenek külalaki kritériumai.

2018-as pályázat témája alapképzés kategóriában:

Milyen megoldási javaslatokat lát az élelmiszerpazarlás megállítására?

A pályázók kötelezettségei: A pályázónak a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapon nyilatkoznia kell arról, hogy a benyújtott pályamunka saját szerzemény, és nem foglal magába jogdíjas tartalmat. 

A pályázatnak az alábbi dokumentumokat kell tartalmaznia:

  • kitöltött pályázati adatlap (mindhárom kategóriában). Több szerző esetén, a pályázati adatlapon mindegyik hallgató adatait fel kell tüntetni!
  • a megjelölt pályázati kategóriához kapcsolódó szakmai dolgozat, TDK dolgozat vagy
  • PhD tézisfüzet
  • PhD és mesterképzés kategóriában kétoldalas magyar nyelvű összegzés
  • a benyújtott pályázatot elektronikus úton, PDF formátumban kell benyújtani

A pályázatra 2019. február 17-ig lehet jelentkezni, a pályázati anyagok elküldésével.

A pályázatra a pályázatokat elektronikus formában kell benyújtani Farkas Andrea részére az a.farkas@well.hu e-mail címre.

 A pályázatok benyújtásának határideje: 2019. február 17., 23.59 óra

tárgy: K&H a fenntartható agráriumért 2018

e-mail cím: a.farkas@well.hu

További részletek: https://www.kh.hu/csoport/fiatalok-oktatasa/fenntarthato-agrariumert-osztondijpalyazat

2018 ősz

A pályázatban résztvevők körébe tartoznak intézményünk alap- és mesterképzésen résztvevő, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatói, illetve PhD képzésen résztvevő hallgatói:

Szent István Egyetem

Agrár- és Gazdaságtudományi Kar, Szarvas

Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Gépészmérnöki Kar

 Élelmiszertudományi Kar

 Kertészettudományi Kar

 

Budapest Ösztöndíj Program

Budapest Főváros Közgyűlése az előző évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a Budapest Ösztöndíj Programot, amelynek célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak folyamatait.

A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2019 szeptemberétől, illetve 2020 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.

A Programban legfeljebb 10 fő nappali tagozatos, a Program kezdési időpontjában osztatlan, alap- vagy mesterképzésben részt vevő, utolsó tanulmányi évét megkezdő egyetemi vagy főiskolai hallgató vehet részt, aki többek között:

·         valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonnyal áll;

  • a jelentkezést megelőző két lezárt tanulmányi félévben legalább 4,00-4,00 súlyozott tanulmányi átlaggal rendelkezik;
  • a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a főpolgármester által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból (tehát a megadott témán belül tovább szűkíthető, azon belül tetszőleges címmel) írja;
  • a diploma megszerzésének évében 30. életévét még nem tölti be.

A Programban részt vevő hallgatók részére bruttó havi 50.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

A Program pályázata 2019. március 29-i jelentkezési határidővel kerül meghirdetésre többek között a www.budapest.hu oldalon, valamint internetes állásportálon.

 

Magyar Közigazgatási Ösztöndíj

Megjelent a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjra vonatkozó pályázati felhívás, a közigazgatási életpálya iránt elhivatott, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok részére.

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíj a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a megfelelően képzett, szakmailag elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett szakember-utánpótlás biztosítása.
A pályázat benyújtásának módja:
Pályázni csak elektronikus formában, a www.osztondijjelentkezes.kormany.hu oldalon lehet.
A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2019. január 21. (hétfő) 24:00 óra

Kapcsolat és további információ:

Közigazgatási Ösztöndíjprogramok és Kormányhivatali Képzési Osztály

Kapcsolattartás: a www.mkop.hu honlap „Kapcsolat” menüpontja segítségével

                              vagy a www.osztondíjprogram.kormany.hu oldalon

 

magyar